Fülledt éjszaka II

E hallgatásban mit mondjak neked?
Nagy volt az út, de megkerestelek.

Nincs ily talány, sem ennyi labirint:
és én legyőztem őket mind, de mind.

Az űr milljárdnyi fényév éterén
kereshetnélek s elmulasztlak én.

Ott, hol száz pörgő bolygóroncs szalad,
spirál ködön az Orion alatt,

vagy ugrálhatnék szöcskeként a holdnak
száz kráterébe lesve bele: hol vagy?

s a Fiastyúkon túl, a semmiséget
citálhatnám és mégse lelhetnélek.

S e földre is jöhettem volna én
atom-motor, robot-gép idején,

míg Caesar élt vagy készült a Korán,
és elmulasztlak későn és korán.

És űzhetnélek, most is mindhiába,
a Niger mellett s messze Ázsiában,

és elfáradnék, megtört, agg zarándok,
míg két milliárdnyi lény közt rád találok.

Találkozásunk lehetetlenebb volt,
mint hogy közénk ül a száz éve megholt.

Kihunyt tüzek, múltévi estebédek
füstjét elérni egyszerűbb, mint téged.

Egy gombostűre, mit az óceán
benyelt, könnyebben lelnék, mint reád.

Idő és űr és végtelen közöny
állott közénk. Most elfog az öröm,

és felrúgnám a házfalat,
mert mégis megtaláltalak.

Faludy György: Fülledt éjszaka II.