2014. november 23., vasárnap

Még mindig álmaimról


Azt álmodtam, hogy elveszítelek.
Előttem mentél, s úgy siettél, hogy ne érjelek utol semmiképp, aztán befordultál a sarkon. Kiáltottam utánad, de hangom erőtlenül halt el, a lábaimban sem volt erő, s minden lépésemmel nőtt bennem a félelem... Mi lesz most, gondoltam, elérek-e én is a sarokig, meglátom-e az ismerős utcát, ahol először találkoztunk, ahol a platánok hámló kérgét mókusok hordták szét izgatottan? Ezt néztük akkor régen mind a ketten, s csak nagyon sokára láttuk meg egymást... Az egész életünk benne van ebben az utcában, gondoltam, a platánok méltóságában, a mókusok játékában, a vénülő házakban, a délelőtti csendességben, ami lassan sétál fel s alá, és be-behajol az árva udvarokba, a fiatalságom az az utca, a szerelmem és a reményeim... Mindjárt ott leszek én is, gondoltam, ott leszek a sarkon, onnan majd látni foglak ismét, ott állsz a mi fánk alatt, türelmesen, ráérősen álldogálsz, nézed, hogyan bujkálnak a fények az ágak között, meg se rezzensz lépteim zajára, mintha nem is tudnál rólam, de magadban mosolyogsz azon, hogyan próbálok észrevétlenül eljutni hozzád, a hátad mögé lopózva. S már ott is voltam a sarkon, már arcomban éreztem a szellőt, amit a sűrű lombú fák küldenek mindig elém fanyar illatukkal... És akkor láttam, hogy nincs ott az az utca, és semmilyen másik utca sem volt, csak a nagy üresség, a semmi, és a szemem elé kaptam a kezem, ez nem lehet, mondtam, ez nem lehet,nem tűnhetett el,ami valaha létezett, s közben tudtam biztosan, igenis lehet olyan, hogy minden odavan egy pillanat alatt, s akkor sírni kellett nagyon, s azóta is csak sírok, hiszen még mindig álmodom.

 Kálnay Adél: Még mindig álmaimról




Amit szivedbe rejtesz


Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.


A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.

S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.

Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvõk s míg vérez,
nemz millió fiat.

Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedbõl szépen
kihull halálod is.

Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!


József Attila: Amit szívedbe rejtesz 
Freud 80. születésnapjára 
1936. május 

2014. október 28., kedd

Titok

Ha szembejönnél,
azt játszanám, mily 
váratlan találkozás,
s hazudnék, hisz
bármikor, ha
utcára lépek,
téged kereslek
mindenütt.
Szemedre vágyom,
mosolyodra,
nézni akarom, ahogy
a szád beszél.
Jaj, nem tudom én,
mi ez a vonzás,
honnan jön, mit akar,
meddig éget,
nincs neve, nem lehet,
nem szabad,
ha kimondanám,
lehúzna a sárba.
Hiszen ha lenne
egy másik élet,
gondolom,
de nincs, tudom.
Most tavasz van,
ám jönnek még
zord telek,
magányos,
szomorú
éjszakák,
fájón derengő
hajnalok.
S hogy e
furcsa
sajgás
meddig
él még,
titok.




Kálnay Adél: Titok
Foto: Rodney Smith

2014. szeptember 29., hétfő

Mint még sohasem


Szeretnélek kibontani
a hús ruhájából egészen,
s meglesni, új gyönyörüségben,
milyenek tested csontjai.

Mert egész tested szeretem,
és mind, ami építi kint s bent,
szeretnék megismerni mindent,
ami benned oly jó nekem.

Szeretem a fogaidat
s az ujjaidat, ízről-ízre,
csókodban bujdosik az íze
gerinced csigolyáinak.

Két lábad futárként hozott,
csuklóid forogtak, emeltek,
bordáid kinálták a melled,
mint az ölelést a karod,

s ezek a csontok rám hajoltak,
megszerettek és gyönyörű
óráknak mindig drága, hű
szolgái és dajkái voltak:

hogyne szeretném hát, ami
csak vagy, s mind, ami láthatatlan,
ami a külső lét mögött van
és már isteni rejtelem?

Szeretnélek kibontani,
s vigyázva összerakni ujra,
aztán, ha van, lelkedbe bújva
álmodni, mint még sohasem.
 
Mint még sohasem
Szerző: Szabó Lőrinc
 Kép: Gilda c. film (Rita Hayworth és Glenn Ford)

2014. szeptember 1., hétfő

Jó érezni

Drága barátném, Pálmai Beáta kedvenc szerelmes verse: 

Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy a szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
s érezni azt, hogy szép, veled szép,
és csak veled teljes az élet.
Mit el nem értünk,
külön tévelyegve;
talán egy kis fészek adja meg
nekünk,
hol ajk az ajkon egymást
átölelve,
nevetve-sírva boldogok leszünk.

llyés Gyula: JÓ ÉREZNI


This beautiful photo by Alfred Eisenstaedt shows couple sharing a last kiss before the soldier
departed for war, at Penn Station in 1943.

2014. augusztus 19., kedd

Bájoló

Rebbenő szemmel
ülök a fényben,
rózsafa ugrik
át a sövényen,
ugrik a fény is,
gyűlik a felleg,
surran a villám,
s már feleselget
fenn a magasban
dörgedelem
vad dörgedelemmel.
Kékje lehervad
lenn a tavaknak,
s  tükre megárad.
Jöjj be a házba,
vesd le ruhádat,
már esik is kint,
vesd le az inged.
Mossa az eső
össze szívünket.

Radnóti Miklós: Bájoló

2014. augusztus 18., hétfő

Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
Emlékeimből lassan, elfakult
Arcképed a szívemben, elmosódott
A vállaidnak íve, elsuhant
A hangod és én nem mentem utánad
Az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
Ma már nem reszketek tekintetedre,
Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
Nyakkendőmben és elvétett szavamban
És minden eltévesztett köszönésben
És minden összetépett levelemben
És egész elhibázott életemben
Élsz és uralkodol örökkön, Amen


Juhász Gyula: Anna örök

2014. augusztus 15., péntek

Vajda János: Utolsó dal Ginához

Ha eljövend a búcsuóra,
Ha majd e szív végsőt dobog,
A percben, mely létem kioltja,
Majd akkor is rád gondolok.

És jól tudom, előre látom,
Mi bú, öröm van itt ezen
S az ismeretlen tulvilágon:
Egyszerre mind átérezem.

Eszembe jut majd minden átok,
Mind, ami történt s ami nem;
Mely felgyujtotta a világot,
Mást üdvözitvén, az "igen".

Mit lelkem eddig félve sejtett,
Előttem áll a nagy titok,
Hogy csak az halt meg, ami nem lett,
S az él örökké, ami volt.

És nem tudom, mi fáj majd jobban:
Mi itt örökre elveszett,
Vagy ami él a multban, s onnan
Kivenni többé nem lehet?

A gondolat, hogy e mindenség
Nem lesz se több, se kevesebb,
S isten se törli azt le végkép,
Mi egyszer itten megesett...

Vagy hogy nem halt meg voltakép itt
Csak az a perc, mely elrepült;
A bimbó, mely nekem ki nem nyilt,
A vágy, amely nem teljesült?



http://livingunderhighvoltage.blogspot.hu
Vajda János: Utolsó dal Ginához

2014. július 14., hétfő

Van minden szívnek titkos rejteke...


Amelybe senki nem láthat bele;
Hisz magad elül is takargatod,
Hogy akaratlanul mit tartasz ott.

Haladsz tovább s többé eszedbe sincs,
Hogy ama rejtett zugba betekints;
Hogy kulcsa hol van, el is feleded,
A zárt pedig a rozsda eszi meg.

De egyszer aztán, egy ködös napon,
Ha fojtogat az életunalom,
Nem is tudod, hogyan, véletlenül
A pókhálós kulcs elibéd kerül.

Próbálod véle szíved rejtekét,
Örülsz neki, hogy fordul benne még-
Csak akkor kell sirnod keservesen,
Mikor már csak hamut lelsz odabenn.



Móra Ferenc :
Van minden szívnek titkos rejteke...


Foto: pepople.desktopnexus.com

2014. július 11., péntek

Szeretlek, ennyi az egész

"Életem legboldogabb és legboldogtalanabb napjainak te voltál okozója. Elszaladtak az évek... és nem szűntelek meg szeretni, elfelejteni egy órára sem. Megbabonáztál, raboddá tettél... Könnyű kis kaland voltam, holott én az életemet tettem fel... Átugrottam a karikán, mint a bohóc, ha szeszélyed úgy kívánta... holdkórosként bolyongtam éjszaka a kapud előtt... mindig a percet lestem, amikor megszólal unatkozó hangod a telefonban... Szeretlek, ennyi az egész. Ma jobban szeretlek, mint valaha..."

Krúdy Gyula: Szerelmeskönyv 15.oldal

Megismertelek, te vagy az, ugye, szerelmem?



Hiába halsz meg, hiába halok meg - évmilliárdok, csillagtrilliók végtelenjében és távolában lesz még a mi kettőnk számára egyetlen pillanat, mint mikor két vonat elrobog egymással szemben, s két elsuhanó kéz int, két ablakból egymásnak: megismertelek, te vagy az, ugye, szerelmem - szeretsz-e még? Mert én még mindig szeretlek!


Karinthy Frigyes 

Fotó: Francesco Gola


2014. július 9., szerda

Ahol élőbb a föld


"Vannak helyek, ahol élőbb a föld, 
utak, melyek lángolnak, vagy sajognak 
s akárhol leszel, mindig visszahoznak
 tájak, melyek már túlvilági kört
 zárnak körénk, itt a kék, ott a zöld: 
a gyöngyös Tejút könnyeiddel oktat, 
s annál a fánál erősebben ott vagy, 
mint bárki bárhol: delet és gyönyört 
őrzöl, s az téged. Így szövődsz bele 
a Mindenségbe, élet és mese: 
nem is hiányzol sehol sohase.
 Mindez sok, s kevés: ez ébreszt, ez altat: 
örök jelenlét, noha képzelet csak."
Hogy szerezhet szív szíven ily hatalmat? 


Szabó Lőrinc: Ahol élőbb a föld