Az önmagába visszahúzódó szív

"Az önmagába visszahúzódó szív nem tudja kiönteni érzelmeit, tehát gyötrődik; nincs módja kitárulni, tehát bezárkózik önmagába. Ebből látomások sarjadnak, föltevések, találgatások, bimbózó regények, sóvárgott kalandok, képzeletbeli légvárak, olyan épületek, amelyek mindenestül a lélek mély sötétségében épülnek fel, komor és titokzatos lakások, ahová azonnal betelepszenek a szenvedélyek." Victor Hugo

London - What's the weather like today, Sir?

Úgy tartják, hogy az angolok kimértek, távolságtartók, színpadiasak, felszínesek, de roppant udvariasak. Ha erre gondolok, mindig egy kép villan fel előttem: elegáns londoni szalon, öt óra. Kikeményített inggallérú urak szertartásosan, arisztokratikusan kitartott kisujjal, kortyolják a tejes teájukat, és közben az időjárásról vagy a tőzsdeárfolyamokról tereferélnek és mély meghajlással üdvözlik a terembe lépő hölgyeket.Tény, hogy az angolok messze földön híresek az udvariasságukról. Vajon a londoniak semmit sem változtak Dickens óta? Tényleg ennyire megközelíthetetlenek, ennyire finomkodók és unalmasak?
Az angol szótár XVIII. században élt szerzője Dr. Johnson írta: "Aki Londont unja, az magát az életet unja, hiszen London mindent megad, amit az élet kínálhat". (When a man is tired of London he is tired of life; for there is in London all that life can afford.).

Való igaz. Van egy tradicionális London, melyhez a született helyiek makacsul ragaszkodnak, csak úgy, mint a keménysapkás bobbykhoz, a black cab taxikhoz, a pirosra festett, dupla emeletes buszokhoz, a klasszikus telefonfülkéikhez, a jobb oldalas autóikhoz. Ez a hagyománytisztelet pedig együtt él egy nyüzsgő, színes, eleven Londonnal, ahol szinte minden nap történik valami: fesztiválok, világhírű sztárok koncertjei és a legkülönbözőbb stílusú művészek kiállításai váltják egymást. Minden nagyvilági, amit London ajánl: a színházak, musicalek, múzeumok, álomszép parkok, és a sok látnivaló. Szinte minden utcához, épülethez kapcsolódik egy-egy érdekes történet a város több mint kétezer éves múltjából. 

 (Foto: www.fecoo.com)

Miközben a belváros a metropolisz nyüzsgését kínálja a látogatónak, a központtól nem messze az angol vidék nyugalmát is megtalálhatjuk a külvárosokban vagy a belvárosi parkokban is. Ez a kettősség teljes természetességében megfér egymás mellett. Csakúgy, mint a felelősségtudat és a lazaság. Au-pair-ként kint dolgozó barátnőm mesélte, hogy az ötéves kissrác, akire vigyázott, reggel kilenctől délután ötig az iskolában volt. Minden sulinak saját egyenruhája van, amit kötelező hordani. A londoniak talán már ezekkel az egyenruhákkal magukba szívják a merevséget és megtanulják, hogy érzéseik csak azokra tartoznak, akikkel a szabadidejüket együtt töltik. Például a parkokban. London szerte millió park, kert található, ezekben pedig mindig ülnek, fekszenek, piknikeznek, olvasgatnak, vagy épp rendezvényt tartanak. Fiatalok, idősek, egyenruhás iskolások, meglazított nyakkendős öltönyösök, barátok és családok egyaránt. Itt könnyen bekapcsolódhatunk a londoniak hétköznapjaiba. És a turistákkal is fantasztikusan bánnak. Türelmesen végighallgatják kusza mondataikat és készségesen segítenek. Ha látnak valakit gondterhelt arccal a térképe fölé görnyedni, nem kell sokat vári, valaki meg fogja kérdezni, miben segíthet. Ha ennek az ellenkezőjével találkozunk, biztosak lehetünk benne, hogy nem londoni. Nos, ez London másik arca. 

 (Foto: www.photo-visible.com)

Talán csak Párizsban az Eiffel-torony környékén látni annyi idegent, mint Londonban. Azzal a különbséggel, hogy míg Párizsban ordít róluk, hogy turisták, Londonban helyiek. London a nemzetek olvasztótégelye, a világ minden tájáról betelepült nemzetiségek sokszínűségével találkozunk lépten nyomon. Pakisztáni az újságárus, török a taxis, kínai, vagy afrikai a pizza futár és sorolhatnánk napestig.

Klasszikus London közlekedése is. Csak a nagyon bátraknak ajánljuk, hogy autóba üljenek, mert a jobb kezes rendszer nem egyszerű, bár kalandnak nagyszerű. A londoniak tényleg roppant előzékenyek, segítenek a tájékozódásban, és a rendőr sem büntet, ha rossz sávba kanyarodunk, de számos egyszerűbb megoldás is létezik. Taxi van bőven, Londonban mintegy húszezer taxisofőr dolgozik hivatalosan. A föld alatti közlekedés is logikus, annak ellenére, hogy nagyjából 12 metróvonal van. A megállók mind érthetően kitáblázottak, megtalálhatóak a metróállomások nevei, az átszállási lehetőségek, illetve a zónák határai. Az igaz, hogy nem árt már az elején beszerezni egy ingyenes metro térképet, az sokat segít az eligazodásban.

A mozgólépcsőkön mindenki betartja, hogy a jobb oldalon közlekedik, utat biztosítva a sietőknek… 

S ha már jól elboldogulunk a föld alatt, nyakunka vehetjük a föld feletti világot. Vannak amolyan "kötelező" látnivalók, amiket azonban nem szabad kihagyni. Ilyen a Buckingham Palota, ami 1803 óta a királyi család otthona. A palota előtti őrségváltás igazi turistacsalogató látványosság, ezért ha látni is akarjuk, érdemes jóval hamarabb odameni. Temze partján áll a Parlament, híres óratornyával, a Big Ben-nel. A Parlament üléseit bárki, ingyen látogathatja... A Westminster apátságot sem szabad kihagyni. Ez a templom a mai napig a királyi család koronázási és nyughelye is. William Shakespeare sírja is itt található. Ha pihentető, ám látványos programra vágyunk érdemes végigjárni a Madam Tussaud Panoptikumot. Madam Tussaud Franciaországban készítette el a guillotine áldozatainak halotti maszkját, majd amikor Angliába költözött, galériáját nyitott. Ma már főleg színészek, énekesek, politikusok viaszszobrai csodálhatók meg benne.

A London Eye-ra, az egyik legújabb nevezetessége a városnak, melyről gyönyörű körpanoráma tárul elénk. Nem csak a legújabb de a leglátogatottabb is, így tanácsos rá előre jegyet foglalni.

A belvárosban számos pubot, éttermet találhatunk. Némelyik kifejezetten a turisták számára épült. Az Oxford Street a vásárlás központja. A legdrágább, legelitebb holmiktól az olcsó turkálókig mindent megtalálhatunk a környéken. A shoppingolóknak kötelező betérni a Harrods-ba vagy a Selfridges-be, de klasszikusak a bolhapiacok, mint a Portobello Road vagy Camden Lock. Londonban számos nagy múltú üzletet találunk. Bár ezek többségét csak kevesek engedhetik meg maguknak, érdemes néhányba betérni sétálás közben, ha másért nem, a kedves kiszolgálást, sok évszázados szakértelmet és eleganciát megcsodálni. A Jermyn Street egyik legrégebbi üzlete az 1797 óta működő Paxton & Whitfield sajtbolt. Nem messze található innen a majd 200 éve működő Berry Brothers & Rudd borkereskedés, ahol majdnem 216 ezer üveg bort árusítanak, s itt látható az a bőrkötéses könyv is, amelyben régen a súlyukért aggódó hírességek (Byron, Nelson, Wellington) adatait rögzítették. Az üzlet pincéjében az 1830-as években III. Napóleon tárolta több száz kiáltványát. A 9-es szám alatt található Lock & Company 1759-től készít itt kalapokat, kalapboltként pedig már 1676 óta működik az üzlet. Egyik nevezetessége, hogy itt készítették az első keménykalapot. A 6. szám alatt működő John Lobb csizmakészítő boltja egyike a világ legszebb régi üzleteinek, ahol ma is kézzel készítik a lábbeliket. A világ leghíresebb sétapálca és esernyő boltja, az 1830-ban nyílt James Smith & Sons is a környéken található. Aki szereti a teát, az ne mulassza el a Strand 216 alatti Twinings teaboltot.

(Foto: www.terragaleria.com)

 Az éjszakai élet zajos színtere a Soho és a Covent Garden. Egymást érik a diszkók, kocsmák, mulatók. A Covent Gardenben rendszeresek az ingyenes operai részletek, színházi jelenetek és egyéb szórakoztató előadások.

Ahhoz, hogy minden látnivalót, nevezetes épületet, hidat és múzeumot végig tudjunk járni, egy hét is kevés. És akkor még nem is beszéltünk a parkokról, szórakozóhelyekről, pubokról. Érdemes ezért szelektálni, érdeklődési kör szerint. Higgyék el, ez nem bűn, de segít abban, hogy mindenki megtalálja és felfedezze a maga Londonát.

A szerelem mindvégig megőriz egy pillanatot

"A szerelem mindvégig megőriz egy pillanatot, azt a pillanatot, amikor született; és akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szemében mindig tizenhét éves marad, és kócos haját, könnyű, nyári ruháját ugyanaz a barátságos szél borzolja egy életen át, ami akkor fújt, abban a végzetes pillanatban."
(Szerb Antal)

November

"Az ifjúság álmodik, és nem tud semmi biztosat az évszakokról. Számára a díszletek változnak csak, az élet sugárzó játékának díszletei. Az évet úgy látja, mint négyfelvonásos színjátékot. Mikor az ifjúság életérzése múlóban, érzékenyen figyelni kezdünk a külső változásra: novemberben nemcsak bőrünk érzékeny, hanem lelkünk is. Valami történik, ami nyugtalanít.

A télbe úgy lépünk e napokban, mintha egy komor mondakör valóságosan életre kelt volna. A tél egyszerre mondakör és barlang, kissé betegség és kisség városiasság, s ugyanakkor vannak benne fókák, rozmárok, átutazó külföldi énekesek, diplomás hólapátolók, van benne kamillatea és forralt bor, s van benne fülledt és szorongó várakozás, mintha magunkra maradtunk volna a világban, egyedül sorsunkkal, mely zúzmarás és komor. Mindenekelőtt – és mindenekfölött – fázunk.

Mint egy középkori város lakói, kiket váratlan támadás ért, lázasan, kissé fejvesztve készülünk a védekezésre: szenet rendelünk, vastag ruhákat szellőztetünk, beöltözünk a tél jelmezeibe, félünk valamitől. Nemcsak a hidegtől félünk. Álmainkban még feldereng egy kegyetlen élmény, a jégkor emléke. Gyermekkorunkban szívesen lapoztunk egy színes rajzokkal ékes könyvet, melynek ez volt a címe:A tél örömei. A képeken nagyapó, keménykalappal fején, fehéren és rózsaszínen korcsolyázott, mint egy megőrült hóember, mindenfelé szánok csilingeltek, a behavazott fák violaszín csillogással álltak az alkonyi, hideg napsütésben. Mindez elmúlt.

Nyarak és telek megtanítottak rá, hogy a télnek nincsenek „örömei”, nincs más, igazi élet, csak az a pogány és vad öröm, mely elragad mindent, ami él, ha fény esik reá. Novemberben sértődötten kezdek élni. Kezdődnek az irodalmi felolvasások, melynek untatnak, kezdődik az a csendes és szanatóriumszerű szobaélet, mikor úgy ébredünk a szürkén-nyálkás reggelre, mint a betegség napjaira, kezdődik a mesterséges fény és mesterkélt hő időszaka. Már nem örülök a télnek; csak az ifjúság tud e barbár ünnepélynek örülni. Disznótorra nem járok, mert nem bírja a gyomrom, bálba nem megyek, mert kövér és magányos vagyok, korcsolyázni nem tudok, és sízés közben mindenki eltöri sípcsontjait. Marad az irodalom, a füstös kávéház, mely már délelőtt is sötét, a vastag ruhadarabok és a légcsőhurut. Mindez sovány öröm.

A szobát befűtötték, a kályha elé állok, oly kedvetlenül, mint a rab, aki megkezdi fogházbüntetését. Öt hónapot kaptunk. Talán kibírjuk."

Márai Sándor: November 

Tünemény

Mikor először tűnt elém,
drága volt, mint egy tünemény,
kit azért küldött életem,
hogy egy perc dísze ő legyen.
Szeme mint alkony csillaga;
s az alkony hozzá a haja:
csak ennyi benne az, ami
nem májusi és hajnali.
Vidám kép, édes könnyűség:
meglep, megállít és kísért.

De többször látva: látomány
volt ő, és mégis földi lány.
Lépése szűzi és szabad.
Házias minden mozdulat.
Alakja nyájas, tiszta fény.
Nyomában emlék és remény
kelt: mivel ő sem állt a szív
mindennapi és primitív
éhei, kis búk, örömök,
csók, könny, mosoly, vágy, gáncs fölött.

Azóta híven nézem őt,
s lesem élete ütemét.
lelket lélegző drága lény:
útitárs a Halál felé.
Szilárd ész, gyengéd akarat,
szívós erő halk báj alatt.
Valódi asszony, jó s igaz,
intés, parancs, derű, vigasz.
Asszony, és mégis valami
fényt érzek, ami angyali...

William Wordsworth: Tünemény
Fordította: Babits Mihály

Kép: My Night at Maud's (francia filmdráma)

Az ember nagy színész

„Az ember nagy színész – és szereti a sírós szerepeket. Az élet mártírjának virányát sokan görcsösen el sem engednék. Vannak, akiknek bátorsága sincs a boldogsághoz. Ha megjön, hát el is taszítják nyomban. Boldogtalanok akarnak lenni, de nem azok; mert a boldogtalanság a boldogságuk. Mindenki nyögdel a másiknak, milyen rosszul megy a sora. Miért nem fordítva, csak egyszer? A jót mutatni! Aki folyton balszerencséjéről papol, a végén maga is hinni kezd benne. Ahogy az emberek sokszor fölösen keserednek meg az élettől…! Pedig az oly szép! Csak semmi kicsinyesség – legyünk mindig nagyok. Akkor az élet is nagy!”

Erich Maria Remarque: Az álomzúg -  részlet 

Fotó: theberry.com

Tükröm, tükröm… életem és versailles-om!

„Térdre, mert itt jön a Napkirály!
A hintón arany fénysugár.
Az egyszerű nép mind a földre borul,
és az uralkodó lassan továbbvonul.” (KFT : A Napkirály)

Már az ókori uralkodók és a Római Birodalom császárai közül is sokan hasonlították magukat a Naphoz. A középkori keresztény világ azonban nem fogadta el, hogy a királyokat vagy a császárokat Istennek tekintsék. Mindezek ellenére XIV. Lajos földöntúli eredetű hatalmát akarta szimbolizálni, ezért újjáélesztette a napkultuszt. Jól illett egy abszolút uralkodóhoz ez a titulus: a király úgy ad fényt és meleget a birodalmának, ahogyan a Nap a Földnek. Mi se szimbolizálhatja jobban a tündöklést, a Nap ragyogását, mint egy káprázatos és csillogó kastély. Ez lett Versailles, a pompa, a fény, a ragyogás, a hatalom szimbóluma: 1682-től 1789-ig a francia királyok lakhelye.

Versailles egy kicsi falucska volt, majd miután XIV. Lajos felépíttette a kastélyt, ez lett a francia politikai élet központja. Helyén eredetileg egy kis méretű, korai barokk vadászkastély állt, melyet apja, XIII. Lajos építtetett. Ezt kezdte el átépíteni és bővíteni 1688-ban a Napkirály megbízásából a művész-hármas: Levau, Lebrun és le Nötre. A munka első ütemében Levau körülépítette a meglevő kastélyt, s ahhoz csatlakozva egy újabb, nagyobb méretű előudvart alakított ki. Levau halála után Mansart vette át az irányítást. Az addig elkészült épülettömbhöz, mely a jelenlegi kastély kertre néző nagy rizalitja, két oldalról belső udvarok köré elrendezett szárnyakat csatolt, egységesítette a homlokzatokat s felépítette a kápolnát.

Lassan Lajos szenvedélyévé vált a kastély. Rengeteg híres festőt hívott, ám úgy tűnt Versailles túl költséges az ország kincstárának. De Lajos hajthatatlan volt, pedig a költségek 1684-ben közel nyolcmillió frankra rúgtak. Hogy népét ezért az óriási és sokak szemében esztelen pazarlásnak tűnő - építkezésért kárpótolja, építetett a Szajnán egy hidat. Ez a Pont Royal királyi híd. Engesztelő ajándék.

A versailles-i kastély tulajdonképpen egy megközelítően 500 m hosszú, terjengős épület.
Méretei valóban lehengerlőek. Belépéskor a francia királyok sorfala fogadja látogatókat, , komótosan, felségesen, szigorú időrendben állnak. Az uralkodó Louis Quatorze - millió féle megjelenése van: szobor, lovasszobor, portré, csatakép és sorolhatnánk napestig. Felbecsülhetetlen pompa és szigorú rend uralkodik mindenütt. A miniszterek és más méltóságok a kertre néző észak déli szárnyakban laktak, míg az udvaroncok szobái a falura néztek. A királyi lakosztályok a palota központi részének első emeletén voltak. A királyé északra, a királynéé délre nézet. Minden szeglet freskókkal díszített, aranycirádákkal, selyemtapétákkal, nemesen faragott bútorokkal terhes. A gobelinjeik, a textilfüggönyök kivitelezése is szemkápráztató, ahogy a kilincsek, ajtódíszek, padlók is. A királyi lakosztály termeit a Háború szalonja, a királynő teremsorát a Béke szalonja zárja le. 

Közöttük húzódik a kastély legpompásabb helyisége a La Galérie des Glaces, a Tükörgaléria. A nevezetes, 73 méter hosszú - számmisztika: 7+3= 10, vagyis az 1-es, a Nap száma! - folyosószerűen elnyúló terem oldalfalait márvány pilaszterek tagozzák és a 17 kertre nyíló ablakokkal szemben hatalmas tükrök díszítik. A boltfelületet dekoratív stukkó keretrendszer osztja. A keretek között kimaradó, váltakozó nagyságú mezőket gazdag színhatású festmények töltik ki. Ebben a hegyi kristály-, ametisztcsillároktól szikrázó, lenyűgöző gazdagságot sugárzó "szobácskában" – nem csekély pszichológiai nyomás - írták alá az  első világháborút lezáró békeszerződést a legyőzött Németországgal...
A kastély mögött terül el Versailles legnagyobb értéke, az óriási parkja. Lajos kertésze, Le Nôtre, uralkodója leglehetetlenebb kívánságait is teljesítette. Nôtre nem csak egy kertet tervezett a királynak, hanem egy olyan barokk várost, amely tele van meglepetésekkel. Lajos mint a magas fák szerelmese maga válogatta ki a fenyőket, nyárfákat és platánfákat, melyeket Flandria, sőt, Itália egyes vidékeiről telepítettek ide. Hasonló módon kedvelte a virágokat, főként az erős illatúakat. A kertész állandóan kereste azokat a ritka illatokat, melyek megörvendeztették a királyt. A sugárutak mentén szerveződő kertet virágdíszes teraszok, lépcsők, szökőkutak, tágas vízmedencék gazdagítják. Van benne növényház, nyírott cserjékkel kiképzett labirintus, pavilon, majorság, színház.  A beláthatatlan, 800 hektáros parkot a 132 km-es fasorral, medencékkel, 50 szökőkúttal manapság csak áprilisban kezdik beüzemelni és a virágok májustól borulnak díszbe és egészen októberig pompáznak.  

A kastélyon kor legnevesebb művészei-mesterei dolgoztak, s megvalósították mindazt  a fényűzést, amit a kisszámú udvari nemesség megengedhetett magának. Ünnepségek, bálok, gyertyafényes színházi előadások Pazar színtere volt a kastély. Minden az uralkodó körül forgott, aki maga is amatőr táncos lévén- szerette és pártolta a művészeteket és művelőit is. Versailles folyamatosan épülő-szépülő falai nemcsak a kegyencnők és kegyencek, a szomorú sorsú királynék életének, de az egész francia udvari arisztokrácia pusztulásba hanyatlásának is tanúi.
A forradalom idején a korábban hatalmas összegeket felemésztő palotára lassú pusztulás leselkedik.

Az 1789-es forradalom alatt kincseit részben megsemmisítették, de I. Napóleon még ott töltötte a nyarakat. Helyrehozataláért azonban még az utána következő Bourbon királyok sem tettek semmit. Végül 1830-ban Lajos Fülöp a nemzetnek ajándékozta azzal, hogy "váljon Franciaország minden dicsőségét bemutató" múzeummá. A palotaegyüttes az 1871-es porosz-francia háború idején kórházként működött, majd I. Vilmos császár a tükörtermet választotta a második német birodalom kikiáltásának színhelyéül. A sok hányattatás otthagyta nyomait a palotán. Többek között a "tükörterem" falain is repedések keletkeztek, a mennyezet beázott, Charles Lebrun híres falfestményei megfakultak, a tükrök elhomályosultak. 2005-ben azonban elkezdődött a kastély rekonstrukciója. 3 év alatt, mintegy 15,6 millió dollárért (3 milliárd forintért) varázsolták újjá a Tükörtermet, mely 2007. nyarától újra régi fényében fogadja a látogatókat.

Versailles ma igazi turistalátványosság. Mintegy 10 millióan keresik fel évente, így a párizsi Eurodisney után az épület a második leglátogatottabb attrakció Franciaországban.

fotók: www.terragaleria.com

Versek a havasról

Versek a havasról
VI. éjszaka


Kiléptem a fekete éjszakába.
Se hold, se csillagok. Ijedt magány
zsugorodott rám: egy pillanat és
szinte megvakult és bőrömre szűkült
a külső világ. Aztán lassan és
álomszerűen újjászületett
a mindenség az üres semmiben:
megzendült a tér: hangok láthatatlan
testéből, mint a szellemek világa,
újjáépült a táj: most a patak
zúgó visszhangja emelte a völgy
kettős falát, s az eltűnt réteket
fátyolkönnyű és zengő ingoványként
előringatta a tücsökzene.
Figyeltem és velem figyelt a táj.
Szél jött, ág reccsent... Apró neszek adták
szájról szájra az eseményeket:
a hegytetőről Őzike elindult
a forrás felé... most megállt... Folyóka
tölcséréből Katica kigurult...
a föld alól kétezer Margaréta
bújt elő... Vén Bükk nyújtózott... Bivaly-Kő
lejjebb csusszanva megigazította
rossz feje-alját, és Szarvasbogárék
már megint veszekedtek... - Én csak álltam
a csobogó hangok közt, mindenünnen
hangok, új hangok tolongtak, zsibongtak,
oldottak és kötöttek, millió hang
font hálót körém, millió pici
nesz szőtt a táj eleven szövetébe,
millió kapocs... Egyre gazdagabban
lüktetett körül a zengő idő:
zengtem a tájban, a táj bennem: a
zene szétszedte minden ízemet,
szétszedett, elfújt, végiglengetett
rétek és erdők, hegy és völgy felett,
beleitatott ég, föld s levegő
minden testvéri elemébe, és én
ott az ijesztő, fekete magányban,
mint aki ébred, egyszerre nyugodtan
és boldogan néztem szét: nem vagyok
s még a sírban sem leszek egyedül.

(Szabó Lőrinc)