Mindörökké Róma

Róma az ellentétek városa. A több ezer éves kultúra és a modern élet oly természetességgel fér meg egymás mellett, mint kevés helyen a világon. Bár az örök város utcáit mostanság Lamborghinik és Alfa Rómeók koptatják, és a tógás rómaiakat is felváltották az Armani öltönyös turisták, ma is árad belőle a nagyság, a hatalom, az elpusztíthatatlanság: térdre kényszeríti a látogatót. 

A vén Róma falai sok mindent láttak már az évezredek során és sok víz lefolyt a vén Teverén azóta, hogy a világra jött a Rómát alapító ikerpár, Romulus és Remus. A város minden történelmi korszakban megőrizte vezető szerepét. Az ókorban világhatalom fővárosaként, a középkorban kulturális és vallási központként, manapság pedig Olaszország egyik legfőbb turistalátványosságként áll helyt. 

Valóságos kultúrsokk! Lépten nyomon ókori és középkori műemlékekbe botlunk. Fenséges paloták, diadalívek, Piazzák, bazilikák, termek rejtik Raffaello, Sanzio, Bernini, Boticelli, Caravaggio és Michaelangelo műveit. Róma neve összeforrt a szökőkutakkal, az Angyalvárral, a Spanyol lépcsővel, a Colosseummal és Forum Romanummal, a Pantheonnal és a keresztény katakombákkal. Ezek azok, melyeket egyetlen Rómába látogató sem hagyhat ki. 

Róma talán az egyetlen olyan város, mely szinte semmit nem változott az elmúlt évtizedekben. Ma is pont úgy néz ki, mint a hatvanas években, mikor Fellini mester az Édes életben fürdeni küldte Ekberg kisasszonyt a Trevi kútba, és ezeken az utcákon száguldott végig Vespájával a bájos Miss Hepburn is. Ám Rómát épp ez, az állandóság és az ellentétek teszik felejthetetlenné. Apropó Trevi! A kútba naponta turisták ezrei hajigálnak érméket, háttal állva a válluk felett, hogy - hiedelmük szerint - visszatérhessenek Rómába. A lelkesedés még azokat is elkapja, akik egyébként nem babonásak. Azért a kutat szemből is illik megnézni, mert káprázatos. Egyébként a pénz felének sorsa kevésbé romantikus: az a takarító cég halássza le, amely gondoskodik a kút és környéke tisztaságáról. A másik felét pedig a Caritas katolikus jótékonysági szervezet kapja.

Ha romantika, akkor tegyünk egy sétát éjjel a kivilágított városban. Teljesen más arcát mutatja. Ha valamihez értenek az olaszok, az pont ez: „dolcsevitá”, fényár, enoteca-kból kiszűrődő halk zene, nosztalgia, virágtenger. Teljes arzenálját felsorakoztatják a csábításnak, így a komorabb lelkületű vándorok is hamar bűvöletbe esnek, ha nem figyelnek.

Aki Rómában jár mindenképpen látogasson el a Vatikánba. A mini államot a turisták leginkább a monumentális Szent Péter katedrálisról ismerik. Kupolájából nyílik a legcsodálatosabb kilátás a városra. De ezt sem adja ingyen Róma! Előtte mintegy 600 lépcsőfokot kell megmászni, de a Pazar látvány egy csapásra feledteti ezt. Letekintve a Bernini nevével fémjelzett kolonnádsor még káprázatosabbnak tűnik. Ha minden rejtett kincsére kíváncsiak vagyunk, nyugodtan szánjunk rá egy napot. Csak a kitartó és mindenre elszánt látogató előtt tárja fel zsenialitását a Sixtusi kápolna.

Ha Róma, akkor Colosseum. Nincs olyan útikönyv, fotóalbum mely oldalakat ne szánna a város jelképéve vált építményének. Azt viszont kevesen tudják, hogy épp a Colosseum, amely az ókori véres, több emberáldozatot is követelő gladiátorjátékok helyszíne volt, ma az olasz kormány halálbüntetések elleni tiltakozásának szimbóluma. Minden egyes alkalommal aranyló fényárban úszik, amikor valahol a világban megváltozatnak egy halálos ítéletet vagy egy ország törvényhozása eltörli a legsúlyosabb büntetés kiszabásának a lehetőségét. Ugyancsak díszkivilágítást kap minden év november 30-án, a halálbüntetés elleni világnapon is.

Az olasz fővárosban szigorú közlekedési rend van érvényben. Ha autóval megyünk, jobban tesszük ha külvárosi parkolóházak egyikében hagyjuk a kocsit megőrzésre, és tömegközlekedéssel vagy mopedekkel indulunk felfedezni a várost. Metróval szinte minden fontos nevezetességet el lehet érni. Sok a macskakő, ezért a kényelmes cipő kötelező. Számtalan gyorsbüfét találunk a városban, de ha részesei akarunk lenni a dolce vita-nak, akkor semmi esetre se hagyjuk ki a helyi ízeket. A rómaiak valóban élvezik az életet, legszívesebben egész nap valamelyik kávéház vagy trattoria teraszán üldögélnének, szigorúan betartva a 2 órás sziesztát! 

A római vakációhoz a legalkalmasabb a szeptembertől májusig tartó időszak. A mediterrán nyár forró, a hőmérő higanyszála gyakran akár 40 fokig is felkúszhat, és ilyenkor egyetlen helyen lehet csak Rómát elviselni, Ostián, a városi tengerparton.

Mindemellett Róma zajos és hangos, kevés a rendőr, a kis utcák szemetesek és tele vannak macskákkal, az emberek ráérősek, és beton és aszfalt mindenfelé. No de kit érdekel mindez, mikor játszi könnyedséggel sétálhatunk végig majd 3 évezreden egyetlen nap leforgása alatt….

A legtöbb szervezett római túra 3-4 napos, ami pont arra elég, hogy szerelmesek legyünk az olasz fővárosba, és ízelítőt kapjunk az édes életből. Ne is akarjuk ennyi idő alatt többet, hiszen Róma sem egy nap alatt épült...

 

Briliánsan kiszámíthatatlan gondolkodó Kurt Vonnegut: Áldja meg az isten, dr. Kevorkian!

Kurt Vonnegut, az abszurd amerikai regény mágusa, a fekete humor élő tolla, ezúttal a riporter képében lép elénk. Bár az Időomlás megjelenése után Vonnegut úgy nyilatkozott: felhagy az írással, és a festészetnek szenteli energiáit. Ez a fellángolás szerencsére nem tartott sokáig és egy jótékony célú felkérésre ismét tollat ragadott a 80. éve felé közeledő mester, aminek eredményeképp megszületett ez a különös kötet. Az Álgya meg az isten Dr. Kevorkianban egyetlen téma köré fűzi fel rövid eszmefuttatásait, ez pedig nem más, mint a halál. Vonnegut a WNYC „riportere” a Mennyországban készített interjúit osztja meg az élőkkel. A már-már abszurd keret valós tényeket sem nélkülöz, hiszen orvosilag ellenőrzött halálközeli élmények adják meg a történetek létjogosultságát. Az interjúk „kivitelezésében” a címszereplő, Kevorkian doktor nyújt segítséget.

A „riportalanyok” többnyire az egykor az emberiség javáért küzdő néhai hírességek. Ellentételezésként a nyilatkozók között találunk egy kétszeres gyilkos, és a huszadik század legiszonyatosabb népirtásáért áttételesen felelős Hitlert is. A riportokból árad a maró gúny, az irónia, lényegre törő és kertelést nem tűrő, csupasz és hihetetlen tömény eszmefuttatások, már-már minősítésig csúszó kritikák. Ellenpontozásnak pedig ott áll a szerző közvetlen elbeszélői stílusa, briliáns humora, mellyel a legabszurdabb helyzetből is könnyedén rántja ki olvasóit.

A rövid kis mű nem oldja meg az élet-halál nagy kérdéseit, nem kapunk belőle válaszokat a miértekre, de még csak fel sem oldozza riportalanyait, viszont akik kedvelik a fekete humort, azoknak igazán magvas és lebilincselő perceket fog okozni Vonnegut mester könyvecskéje. Ám akit hajt a kíváncsiság, és még nem olvasott a szerzőtől, de szeretne megismerkedni a vonneguti abszurd világgal, - és elfogad egy szubjektív tanácsot – kezdje az ismerkedést az író „könnyedebb” műveivel, mint a Mesterlövésszel, vagy a Macskabölcsővel. A ráhangolás után pedig jöhet a dr. Kevorkian.

Tovább ajánlások Vonneguttól (a teljesség igénye nélkül): A bajnokok reggelije, Az ötös számú vágóhíd, Macskabölcső, Időomlás, Mesterlövész, Éj anyánk, Egymillió éves időutazás, A hamvaskék sárkány, A Titán szirénjei.

A boldogságról

„Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható, címkézhetõ értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért, egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után! Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.”

(Márai Sándor: Füveskönyv- A boldogságról)