Határtalan csodák

A szentpétervári paloták, a Hagia Sophia, a Tadzs Mahal, a Golden Gate egyértelműen a világ legnagyszerűbb építményei közé tartoznak. Ámulatba ejtenek, lenyűgöznek, megragadnak, elvarázsolnak. „Leg”-ek a maguk nemében. A világ legfantasztikusabb építményeinek általában azokat aposztrofáljuk, amelyek a leghosszabbak, a -magasabbak, -szélesebbek, -nagyobbak, -régebbiek. Egy építményt azonban önmagában a mérete még nem tesz lenyűgözővé. Ennél több kell!

Legyen benne erő, dinamizmus, funkcionalitás és mindenekelőtt szépség. Legyen az templom, mecset, szentély, palota vagy kastély, középület, torony vagy felhőkarcoló, híd, vasút, csatorna, gát, valamilyen módon mindegyik egy csoda. Az emberi alkotókészség és a határokat áthágó, szárnyaló fantázia csodája. Csodája annak a természetnek, amelyet az ember hozott és hoz létre azóta, hogy felfedezte: tud építeni, alkotni, a maga szükségére és mások gyönyörűségére.

Szőlő szagú szeptember

Aranyat izzó augusztus, szőlő szagú szeptember… Kántálta csak úgy magának ötesztendős unokaöcsém, miközben végigsasszézott az udvaron egy hatalmas barackot majszolva.

Ez jó a nyárutóban, ez a rengeteg zamatos gyümölcs. No meg a búcsú. Régen, mikor még a család nem széledt szanaszét, a búcsú szent volt. És nagyanyám névnapja. Rozália. Ez a kettő valahogy mindig egy hétvégére esett. Szerintem a Nagyi rendezte így, megbeszélte ott fent valakivel, hogy ennek így kell lennie, mert akkor összetoborozhatja a családját. A megjelenés kötelező volt, nem volt mentség, s mi nem is igazán kerestünk. Vártuk. Úgy mindennel együtt. A korai keléssel, az utazással, a megérkezés és az ott levés örömével. Pedig minden ugyanúgy volt, mint mindig. A Nagyi kacsát sütött és párolt káposztát, és mindig volt rétes. No meg dinnye. Papa pedig viccesen megjegyezte, most együnk dinnyét, amíg még lehet, mert Lőrinc hamarosan belepisil, s utána már süthetjük! És mi nem tudtuk ki az a Lőrinc, és miért piszkít bele a mi dinnyénkbe, de viccesnek találtuk, és cinkosságból jókora szeletet bevágtunk egy hatalmas karéj kenyér kíséretében, csak úgy, reggelire. Közben a Nagyi sopánkodott, hogy már megint hiába sütött főzött, mert mi teleesszük magunkat dinnyével, s közben rosszallóan csóválta a fejét. 

Aztán ebéd után, míg Anyáék segítettek elpakolni, mi kimentünk a Búcsúba Nagyapámmal, vásárfiáért. Alig vártuk….  Mondjuk soha nem ültünk fel a körhintára, és még csak célba sem lőttünk: suta városi gyerekek voltuk a sok ünneplőruhás „mezitlábas” kölök mellett. Mi csak hosszúcukrot akartunk, szép, színes, csavart cukorrudat. Kellett. Bár nem is ízlett igazán, mert szirupos volt és ragadt, de kellett.  Este a Nagyi mindenkinek szép kis motyót csomagolt, s hazaindultunk, bár semmi kedvünk nem volt hozzá. Pedig semmi új nem történt: csak az, mint minden évben: búcsú volt és szeptember. És a Nagyi névnapja. És szőlőszagú volt az este…

Foto: Darren Rowse http://digital-photography-school.com

Novemberben is van szépség

Lehet, hogy most sokan megköveznek, de nekem borzalmasan elegem van már a véget nem érő ádáz csatákból, az egymásra mutogatásból, az állandó meddő károgásból igazságosságról és igazságtalanságról, kiszolgálásról és kiszolgáltatottságról, az Egyszerű Jánosokról és a Hűbele Balázsokról! Hol vagyunk mi, emberek, barátok, családok, erkölcs, értékek, megbecsülés, szeretet?

Szent András hava van. Őszutó. Mintha a természet is azt sugallná: hé emberek, álljatok meg egy kicsit és nézzetek körül: ezerszínűre festi a természet a faleveleket és a vékonyka bágyadt napsugár fényt próbál csalni fakó arcotokra. Annyi mindenre figyelhetnénk még! 

Itt van Mindenszentek. A nyugalom, a személyes fájdalom, a csend, családi emlékezés. A temetők megtelnek őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás virágaival. Elcsitulnak a viszályok, együtt emlékezünk szeretteinkről. Harmadikán a vadászok tisztelegnek védőszentjük Hubertusz előtt. Régen Márton napnak is jelentősége volt: a boltokban ezen a napon gyújtották meg a gyertyát, ekkor vágták „Márton lúdját” és az esti családi-baráti   lakomán megkóstolták az új bort. Akkortájt ezen a napon a mesterek vacsorát adtak legényeiknek, a gazdák a pásztorokat látták vendégül… 

És jönnek hamarosan a novemberi kisasszonyok: Erzsébet, aki ha megrázza a dunyháját, nagy havazást ígér a télre és Katalin, a lányok védőszentje. Sok helyen „Katalin-ágat” raktak vízbe, hogy karácsonykor kizöldüljön.

András - nap utáni vasárnap pedig kezdődik advent, a felkészülés, az elmélyedés időszaka.

Pedig akkoriban is volt baj bőven. De megbecsülték magukat és egymást az emberek. Míg volt kit és kinek…

Foto: http://www.splashnology.com