Az örökifjú Moszkva

„Mikor Andrej, az orosz üzletember szeretne megismerkedni egy elbűvölő hölggyel, azt teszi, amit minden újgazdag orosz tesz: a pénztárcájához nyúl. 1000 dollárt ad a pincérnek, aki bemutatja a hölgyet, 500 dollárért bort rendel, majd elkezd beszélgetni. Ha a dolgok rendben mennek, Andrej 101 vörös rózsát küld új barátnőnek. Néhány héttel később vesz egy felsőkategóriás Mercedest, majd néhány hónappal később egy lakást Moszkvában, cirka 500 000 dollárért. Andrej ezt a rutinműveletet valószínűleg évente többször végigcsinálja, és nagy valószínűséggel mindezekkel egy időben otthon várja a családja, szerető felesége és gyermekei.  Íme a moszkvai randi stílus.

Köszöntjük Moszkvában, ahol a pénz úgy folyik, mint csapból a víz!”

(Foto: www.behance.net)
Ez a rövid szösszenet az Independentben jelent meg, és az újságíró, csupán érzékeltetni próbálta, hogy is mennek a dolgok mostanság a világ egyik legdrágább metropoliszában. Nem tévedés, 2006-ban az orosz főváros érdemelte ki ezt a címet, letaszítva trónjáról Tokiót. Az lemúlt években a helyzet nem sokat változott, Moszkva mindig szerepelt a top 10-ben, gyakorta dobogós helyen.  (A Mercer Human Resource Consulting felmérése a drágaságot mintegy 200 termékből álló kosár alapján határozza meg, amelyben helyet kapott a lakásvásárlás, ingatlanbérek, a szállítás, élelem, költségek, mint ruházkodás, közlekedés, utazás, szórakozás, luxusszínvonalú albérlet és házfenntartás.9

Az újgazdagok egyik szülőhazájának tartott Moszkva részben magas ingatlanárainak köszönhetően tartozhat folyamatosan az élbolyhoz. Az orosz fővárosban az ingatlanárak mintegy 50 %-al nőttek egy év alatt, 2006-ban. Moszkva a befektetők mekkája lett. Nem múlik el úgy hét, hogy komoly gazdasági lapok ne foglalkoznának az orosz üzleti lehetőségekkel, Moszkva robbanásszerű fejlődésével.

 

(Fotó: www.photoisland.net)

Nagy falu - így minősítették a nyugati városiasságukra oly büszke szentpéterváriak. A források falunak utoljára 1147-ben említették, a kicsi jelentéktelen várost, ahol a finnugor népcsoportok közé tartozó meriák éltek. A falusias jelleghez már semmi köze, több mint 1000 négyzetkilométeren 12,5 millió lakosa van. Ha meg is őrzött egy-egy szeglete valami orosz vidékiességet, a volt szovjet birodalom központja hatalmas világváros volt, az egy évtizede lezajlott változások előtt is. Ennek számos ékes példájával találkozunk Moszkva szerte.  

A sztálini megalománia felépítette az első felhőkarcolókat, a környezetükbe nem illő, agyondíszített, sokfajta stílust összekeverő monstrumokat, amelyeket „a hét nővérnek” csúfoltak. A legmonumentálisabb köztük a híres Lomonoszov egyetem.
A váltás óta már mindenfelé „valódi” felhőkarcolók törnek az égbe. A leglátványosabb a váltás a Tverszkája úton. A 40 méter széles sugárút ma csupa fény és luxus, a világcégek, az elegáns üzletek egymással versengve kínálják termékeiket. Nyugati stílusú éttermek, gyorsétkezdék, luxusszállodák, kávézók, éjjeli mulatók csalogatják a vendégsereget. 

Moszkvában érdemes csak úgy, program nélkül is az utcán csavarogni. A megújulás szemmel látható. A nők fantasztikusan öltözködnek. Nyoma sincs már a hidrogénszőke-vörösrúzzsal- nagymasnival stílusnak. Elegánsak, csinosak, a fiatalok szupertrendik. Megmaradtak azonban a régi szokások is: a tél még mindig legendásan hideg, a vodkát is nagyon bírják az oroszok, és pirogot (töltött lepényt) is minden sarkon lehet kapni, a nyár pedig elképzelhetetlen az erjesztett kenyérből készült savanykás ital, a kvász nélkül.

Aki anno még végigülte az orosz órákat, annak a legendás GUM, a nagy orosz áruház neve fogalom. Nos, jó hír, hogy a Vörös térre néző GUM áll még, homlokzata is megmaradt, viszont belül semmi sem emlékeztet a szocialista időkre. A legdivatosabb shopokat, megaboltokat találjuk itt.

Moszkvát úgy lehet legszemléletesebben leírni, ha elképzelünk több kört a Kreml, a Vörös tér körül. A leghíresebb és legjelentősebb látványosságok mind az első körön belül találhatók. Gyalog is könnyen bejárható. A körön kívüli nevezetességeket egyszerűbb metróval megközelíteni. A moszkvai metró a világ egyik leghíresebbje, 1935-ben nyitották meg, az állomásokat csillárokkal, gravírozott üvegekkel, rózsaablakokkal, mozaikokkal díszítették. Az metróhálózat több mint 200 kilométer hosszú, naponta 8 millió embert szállít, csúcsidőben 50 másodpercenként fut be egy szerelvény. Ha igazi moszkvai élményt akar, béreljen egy autót néhány órára és körözzön a város sugárútjain. A taxikkal viszont óvatosan, sok a csaló! Ha el akarunk érni valamit Moszkvában annak ára van. A neve pedig borravaló. Kötelező. 10-15% az elfogadott.

No de kanyarodjunk vissza a jelképekhez. Mert Moszkvában van bőven, és nem is akármilyenek. Lélegzet elállítóak, monumentálisak. Moszkva óriási. Itt minden nagyobb, mint másutt: a házak, a székesegyházak, az utcák.
Moszkva ékessége a 75 ezer négyzetméteres Vörös tér. Így nevezték már a régi cári időkben is, mivel a krasznaja szépet is jelentett. Szép is a tér az azt lezáró Vaszilij Blazsennij (Boldog Vazul) székesegyházzal. A csodásan díszített hagymakupolás katedrális egy építészeti csoda: egy fedél alatt kilenc különböző nagyságú templomot egyesít.

(Foto: Mariusz Kluzniak)
Aki Moszkvába látogat, nem mulaszthatja el, hogy eljusson a Kremlbe. A Kreml szó eredetileg a fellegvárat, citadellát jelölte. A szomszédos Vörös térrel együtt 1990-ben az első oroszországi kulturális helyszínek között vették fel az UNESCO Világörökség listájára.

Persze ahhoz, hogy a 28 hektárnyi terület minden nevezetességét szemügyre vehessük, hetek kellenek. Így aztán szelektálni kell, és azt felkeresni, ami leginkább érdekel: a tornyok és fényűző paloták rengetege, a színes hagymakupolás templomok sokasága, a Nagy Kreml palota, a Kongresszusi Palota, vagy az Állami Fegyvertár. Nem tudom megállni, hogy ne ajánljak egy templomot mégis. Ne rémüljenek meg ez kicsi: a kilenc hagymakupolás Mária mennybemenetele katedrális, amely XV. és XVI. századi cárok házikápolnája volt. Padozata jáspislemezekből van kirakva, falait freskók, ikonok borítják. Ha már az ajánlásnál tarunk megér egy látogatást a 6 méteres, 210 tonna súlyú cári harang és a 40 tonnás cári ágyú is, melyet 1586-ban öntöttek. Állítólag tüzelésre is alkalmas volt, bár ezt semmilyen forrás nem tudja igazolni, mert soha egyetlen löveg sem hagyta el torkolatát.

Moszkva a kulturális központ címet is kiérdemli, a maga 50 színházával, a Puskin Szépművészeti Múzeummal, mely a szentpétervári Ermitázs után Oroszország második legnagyobb szépművészeti múzeum. És ne felejtkezzünk meg Oroszország nemzeti művészetét felvonultató múzeumról, a Tretyakov Képtárról sem.

Ebben a korszerűsödő Moszkvában az újat a régivel elegyítik. Már tipikus moszkvaival sem találkozunk, a várost a váltás óta ellepték az ázsiaiak és az európaiak. A szállodánk kedves recepciósa hívta fel a figyelmünket Hrisztusz Szpaszityel-re. Itt „érzést” kaphatunk - mondta.

Bármely időpontban is veszik útjukat arra felé, ikonok előtt imádkozó, a hüvelyk, mutató és középső ujjukat összetevő, folyamatosan keresztet vető, gyertyát gyújtó, ortodox dallamot éneklő hívők sokasága között találjuk magunkat. Mert ez is Moszkva!

Arról, hogy a dolgokat meg kell várni

"Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok – emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.”

(Márai Sándor: Füves könyv – Arról, hogy a dolgokat meg kell várni)

Lisszabon, a hét domb napfényes városa

A várost, mely a Tejo folyónál fekszik nem lehet "csak meglátogatni".  Át kell élni! Andalogva kell sétálni a napfényes óvárosban, a szövevényes, zegzugos utcácskák sokaságában, a százezer lépcső birodalmában, utazni a világ legmókásabb villamosával, és csak úgy csatangolni a díszes utcákon és tereken, beszippantva délidőben az éttermek előtt faszénparázson sülő szardínia ínycsiklandó illatát. S ha ránk köszönt a lisszaboni éjszaka, s felcsendülnek a fadók édesen mélabús dallamai, betérünk egy nyüzsgő, eleven kis kocsmába, ahol a helyiekkel együtt szurkolunk a Benficának. Mert a foci itt életforma. Egy-egy nagyobb meccs idejére szinte megáll az élet a városban. 

(Fotó: lusignetliltorp.fr) 

Lisszabon nevezetes kellemes éghajlatáról és a várost beragyogó napfényről. Úgy is nevezik, hogy a hét domb városa, portugálul „cidade das sete colinas”. Portugália fővárosa nem tartozik a világ legnagyobb metropoliszai közé, csupán hatszázezren lakják. A legenda szerint az Odüsszeusz által alapított várost 719-ben mórok, majd 1147-ben a keresztény seregek foglalták el. A nagy felfedezések korában Lisszabon volt az egyik legfontosabb kikötő, így az 1500-as évekre a kialakuló világpiaci kereskedelem egyik fő központjává lett. Az XVII. században a világ egyik leggazdagabb városának számított, egészen az 1755. november 1-jei földrengésig, amelyben, és az azt követő szökőárban a város mintegy 85%-a teljesen elpusztult. A várost Marcos de Pombal tervei alapján építettek újjá. Ma is jól látható, hogy mely városrészt kellett újjáépíteni, hiszen az óváros, az Alfaura negyed szűk, girbe-gurba utcái helyett itt, a Baixa negyedben egymással derékszöget bezáró, hosszú, egyenes utak a jellemzőek. Itt találjuk a város leghíresebb bevásárló utcáját, a Rua Augustát is, valamint az Avenida de Liberdades-t, óriási fáival, középen futó sétányaival, elegáns üzleteivel.

 (Fotó:www.panoramio.com)

Vannak kihagyhatatlan lisszaboni élmények, mint például a villamosozás. Néhány útvonalon muzeális szerelvények járnak. A leghíresebb a 28-as vonal. Szűk sikátorokon, lejtőkön és emelkedőkön kanyarog, helyenként meg tudjuk érinteni a házfalakat és egyáltalán nem siet. Az egyetlen kocsiból álló villamos emellett elég rendszertelenül is jár. Van, hogy 20 percig egy sem jön, majd a következő 10 percben akár 5 is érkezik. A megállókban pedig - a déli emberek temperamentumát meghazudtolóan - türelmesen, érkezés szerint állnak sorba. Mintha senki sem sietne… Pedig aztán ha rájuk köszönt az éjszaka, megérkezik a nyüzsgés  és a pezsgés. Lisszabonban szinte minden utcasarkon találunk egy sörözőt, éttermet, bárt. Ha már a kihagyhatatlanoknál tartunk, akkor meg kell említeni bacalhau-t, vagyis a szárított, sózott tőkehalat. Számtalan helyi ételkülönlegesség létezik, de a bacalhau minden portugál közös kedvence. Elkészítésének sokféle módja van, a turisták nem távozhatnak úgy Portugáliából, hogy meg ne kóstolnák. Szinte kötelező. Érdekes, hogy a portugálok alapvetően édesszájúak, az étlapok desszertválasztéka mégis szűk. Szinte csak a tömény karamellkrém és a csokoládékrém kerül az asztalokra. A fadót pedig, ha akarnánk se tudnánk kihagyni. A vágyódást és a szomorúságot kifejező portugál nemzeti zene nélkül nincs helyi étterem.

A közterületek neveivel kissé meggyűlhet a bajunk, hiszen a portugálok az összes létező rangot és címet használják, így egy-egy utcatábla kibetűzése és beazonosítása hosszú perceket vehet igénybe. Nem is beszélve a házszámozásról: egyes utcákban minden ajtónak és ablaknak külön száma van. Valójában egyáltalán nem bosszantó a helyzet, hiszen lépten-nyomon olyan házakba ütközünk, amelyek falait gyönyörű csempék borítják. A hagyományos portugál csempefestészet remekei teljesen elfeledtetik velünk, hogy esetenként fogalmunk sincs, melyik hosszúnevű utcán állunk az 1256. szám előtt.

A város közigazgatási és választási rendszere manapság is az egyházközségekre, a freguesiákra épül. Így rengeteg kisebb és nagyobb templom várja a katolikus portugálokat és a turistákat.

Lisszabon legismertebb és legjellemzőbb épülete a Belém torony, amit I. Mánuel rendelésére építettek 1515-1521 között. Igazi szépségét a külső díszítés adja: a faragott kötélforma, a nyitott erkélyek és a mór stílusú őrtornyok. Vele szemben találjuk a Szent Jeromos kolostort. Lenyűgöző méretek, pompás belső és egy csodás kerengő. I. Mánuel király megrendelésére épült 1501 körül, megalapozva ezzel a késő gótika és a kora reneszánsz sajátos portugál elegyét, a Mánuel stílust. A kolostorral szemben, a folyóparton pezseg az élet. A város legimpozánsabb hídja, a méltóságteljes Április 25. híd. A két kilométer hosszú csodás építmény a San Fancisco-i Golden Gate mintájára épült, nevét a Salazar-diktatúrának véget vető 1974-es Szegfűforradalomról kapta. A hídtól nem messze találjuk a portugál világhódítóknak emléket állító Felfedezések emlékművét.

(Fotó: noecia-ficciic.blogspot.com)

Lisszabon 1998-ban, Budapest visszalépése miatt világkiállítást rendezhetett, mely mintegy 11 millió látogatót vonzott a 132 napos nyitva tartása alatt. Az érdeklődők 146 ország és 14 nemzetközi szervezett pavilonjait tekinthették meg, és az eseményt később a BIE (Bureau of International Expositions – a világkiállításokat szervező alapítvány) minden idők legjobb expójának nevezete. A Vasco da Gama központot is, amely a Világkiállítás színhelye volt, a Tejo folyó partján kell keresni. Ez ma a lisszaboniak kedvelt pihenőhelye. Van itt Óceánográfiai Múzeum, kiállítási pavilonok, libegő, mesterséges tó és a Budapest Sportaréna (Papp László Sportaréna) tökéletes mása, jobban mondva eredetije, hiszen ez épült először. Háttérben pedig a légies, 17 kilométer hosszú Vasco da Gama híd látható.  

Ha egyhosszú és forró nap előtt állunk, vagy csak lemosnánk magunkról a város porát, vár minket az Atlanti-óceán. A belvárosból a negyedóránként induló, HÉV-szerű vonatokkal 40 perc alatt eljuthatunk egy igazi mediterrán nyaralóhelyre, Cascais-ba. 

 (Foto: www.joaoalmeidaphotography.com)

Lisszabon mindent megad, amire egy turista csak vágyhat. Kellemes pihenést, történelmet, modern nyüzsgést, kristálytiszta óceánpartot, mesés ízeket, zamatokat, illatokat és mindenekelőtt napsütést és napsütést és napsütést….