Lehet, hogy most sokan megköveznek, de nekem borzalmasan
elegem van már a véget nem érő ádáz csatákból, az egymásra mutogatásból, az
állandó meddő károgásból igazságosságról és igazságtalanságról, kiszolgálásról
és kiszolgáltatottságról, az Egyszerű Jánosokról és a Hűbele Balázsokról! Hol
vagyunk mi, emberek, barátok, családok, erkölcs, értékek, megbecsülés,
szeretet?
Szent András hava van. Őszutó. Mintha a természet is azt
sugallná: hé emberek, álljatok meg egy kicsit és nézzetek körül: ezerszínűre
festi a természet a faleveleket és a vékonyka bágyadt napsugár fényt próbál csalni
fakó arcotokra. Annyi mindenre figyelhetnénk még!
Itt van Mindenszentek. A nyugalom, a személyes fájdalom, a
csend, családi emlékezés. A temetők megtelnek őszirózsával,
krizantémmal, az elmúlás virágaival. Elcsitulnak a viszályok, együtt emlékezünk
szeretteinkről. Harmadikán a vadászok tisztelegnek védőszentjük Hubertusz
előtt. Régen Márton napnak is jelentősége volt: a boltokban ezen a napon
gyújtották meg a gyertyát, ekkor vágták „Márton lúdját” és az esti
családi-baráti lakomán megkóstolták az
új bort. Akkortájt ezen a napon a mesterek vacsorát adtak legényeiknek, a
gazdák a pásztorokat látták vendégül…
És jönnek hamarosan a novemberi kisasszonyok: Erzsébet, aki
ha megrázza a dunyháját, nagy havazást ígér a télre és Katalin, a lányok
védőszentje. Sok helyen „Katalin-ágat” raktak vízbe, hogy karácsonykor
kizöldüljön.
András - nap utáni vasárnap pedig kezdődik advent, a
felkészülés, az elmélyedés időszaka.
Pedig akkoriban is volt baj bőven. De megbecsülték magukat
és egymást az emberek. Míg volt kit és kinek…
Foto: http://www.splashnology.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése