2013. november 27., szerda

Advent angyalai



Nagyanyám mélyen vallásos volt. Nemcsak úgy megszokásból hanem lélekből és szívből. Sosem hiányzott egyetlen vasárnapi miséről sem. Felkötötte ünneplős fejkendőjét, retiküljébe tette kis fekete könyvecskéjét, és ment. Mindig azt hittem, azért harangoznak, hogy a Nagyi ne felejtse el, hogy mennie kell. Ilyenkor esténként sokat mesélt nekünk egy jóságos, mosolygós arcú, szakállas, fehér ruhás emberről… Leginkább azokat a meséket szerettem, melyekben megjelentek az angyalok is. Volt egy hatalmas szent képe közvetlen az ágy fölött, rengeteg aprócska, dundi, aranyhajú angyalgyerek mosolygott rajta.  


(Foto: weheartit.com)

Ők vigyázzák az álmainkat - mondta. S ha majd eljön advent meghalljuk hangjukat is!  Négy héttel karácsony előtt nagyon fontos dolog történik – suttogta. Egy kék köpenyes angyal leszáll az égből, hogy közelebb kerüljön az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan elfoglalt. Azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. A második vasárnapon piros palástos angyal jön és egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretettel szeretné megtölteni aranyserlegét, hogy elvihesse a mennybe. Észrevétlen végigsuhan a világ összes házán és lakásán, és az emberek szívében élő szeretetet beleteszi a serlegébe. Nagy szüksége van rá, mert ebből készítik a csillagok fényét.  Advent harmadik vasárnapján fehér ruhás angyal érkezik és egy fénysugarat hoz. Odamegy mindenkihez, akinek szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében.  Így még a legszegényebb, legszomorúbb embert is hatalmába keríti a boldogság.  A karácsony előtti utolsó vasárnap lila lepelbe öltözött angyal járja be a Földet. Kezében lantot tart, és együtt énekel sok kis angyallal. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön. Ők az Adventi Angyalok.
Advent közeledtével azóta is mindannyiszor megjelennek előttem a mosolygós, aranyhajú angyalkák, onnan a képről, akik vigyázzák álmainkat. Kívánom, hogy idén egyre több ember hallja éneküket…



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése